GINKGO XC - Termék Információk:
A Ginkgo biloba a földtörténet egyik legidősebb fája. Annak ellenére, hogy a nyugati világ csak a XVII. században kezdte megismerni (az első facsemetét, amely ma is él, 1730-ban ültették el Hollandiában), egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Kiváló egészségvédő tulajdonságai miatt mára egyike a legnagyobb mennyiségben értékesített gyógynövényeknek.
A Ginkgo biloba kétlaki, lombhullató fa, amely a páfrányfenyők (Ginkgophyta) törzsének egyetlen máig fennmaradt faja. Mintegy 200 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti őskorban fejlődhetett ki, ezért élő kövületnek is szokták nevezni. A növényvilágban egyedülálló, nincsenek közeli rokonai.
Természetes élőhelye Kína, de népszerűségének köszönhetően mára már szinte mindenütt elterjedt a világban. Az, hogy 150 millió éven keresztül szinte változatlanul fennmaradt, annak köszönhető, hogy a jégkorszak alatt és után ez a terület mérsékelt éghajlatú maradt. Később a kínai szerzetesek gondoskodásának köszönhetően maradt fenn, mivel egészségre gyakorolt kiváló hatásai miatt szent faként tisztelték.
A Ginkgo biloba hatóanyagai két csoportra, flavonoidokra és terpénekre oszthatók. A flavonoid csoport jelentősebb hatóanyagai a kempferol és a kvercetin. A terpén csoportba tartozó hatóanyagok közül a ginkgolid és a bilobalid a legjelentősebbek. Ez a két hatóanyag csak a Ginkgo bilobában fordul elő. A ginkó flavonoidjai hozzájárulnak a keringési rendszer normál működéséhez, a megfelelő véráramláshoz, így a sejtek oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátásához.
Alkalmazása ezért különösen ajánlott idősebb korban (időskori agyműködés megfelelő szinten tartásának támogatása), fokozott leterheltség esetén, valamint olyan egyéneknél, akik gyakran tapasztalják a végtagok hűvösségét, nehéz felmelegedését.
A fentieken túl a ginkó kiváló antioxidáns is, hatóanyagai védelmet nyújthatnak a szabad gyökök sejteket károsító hatásai ellen.
FIGYELEM!
· A készítmény gyermekeknek nem ajánlott.
· A Ginkgo biloba alkalmazása terhesség és szoptatás alatt kerülendő!
· Cukorbetegség, valamint véralvadás problémák esetén a Ginkgo biloba alkalmazása előtt kérje ki orvosa véleményét!
ÖSSZETÉTEL:Ginkgo XC hatóanyag/tabletta:
Ginkgo biloba levélkivonat 90 mg
ADAGOLÁS:1 tabletta naponta.
Figyelmeztetés!
Ha bármilyen gyógyszeres kezelés alatt áll és annak kiegészítéseként kívánja a termékeket fogyasztani, kérje ki kezelőorvosa, gyógyszerésze vagy arra szakavatott személy véleményét. A termékek ÉTREND KIEGÉSZÍTŐK, nem gyógyszerek! Az étrend kiegészítők nem válthatják ki a gyógyszerek használatát, és nem helyettesíthetik a vegyes táplálkozást. Az étrend kiegészítőket kizárólag egészséges felnőtteknek ajánljuk. A készítményeket 18 éves kor alatt nem használhatják. A termékeket gyerekek elöl, gondosan el kell zárni! A termékek adagolása a dobozon fel van tüntetve.